2021 június 18, péntek

A miskolci csoda…

Igen, nekünk csak ez jut.

Egy csoda. Csoda, hogy “rabbi”.

Mindegy ki vagy, honnan jössz, merre tartasz, amennyiben kiszolgálod Heisler András ötvenes éveket idéző szellemi, erkölcsi, anyagi ámokfutásait, úgy kivételezett, és érinthetetlen leszel.

Hiába a kifizetetlen kölcsönök tömege, a hiszékeny vállalkozók dokumentált sorozatos üzletszerű átverése, kiskorú, lehetőleg érintetlen leányok vegzálása, Heisler minden fórumon védeni fog.

Addig minden bizonyíték csak szóbeszéd.

De Zsolti!

Nagyon vigyázz, nehogy véletlenül ellent mondj a diktátornak, mert abban a minutában, a szóbeszéd, ismét bizonyítékká válik a kezében, és azonnali hatállyal nyugdíj nélkül repülsz az utcára.

Tudod, hogy így lesz, hiszen a nagy átfordulásod is egy ilyen eseményhez köthető. Akkor fegyelmivel akartak kirúgni, akkor azok mentettek meg – érdemtelenül -, akikre most fizetségért acsarkodsz.

Nem is volt oly rég, hogy komoly ellenvéleményed volt Heislerről, hogy Radnótiról, akit teljesen alkalmatlannak tartottál minden rabbinikus tevékenységre, már ne is beszéljünk. (megvannak azok a levelezések is.)

Szóval, légy óvatos.

Addig is mutatjuk, hogyan viselkedtél a számszerűleg negyedik, életed legnagyobb szerelmeként aposztrofált, tutira az utolsó feleségeddel. Ezt mondtad a mostaninak is? Vagy már felkészül a hatodik?

Ahogy már fent is írtuk, csoda, hogy “rabbi “ lehetsz. 

Az Örökkévaló irgalmazzon ennek a zsidó közösségnek!

Ja, majd erről is elmondod, hogy kitaláció, és photoshop-olt.

Hát, persze…

HASONLÓ CIKKEK

Nem minden arany az acélvárosban

Lassan közeleg a hitközségi választás miskolcon, többekben felmerült a kérdés: ki választ, és kit választanak? Miskolc speciálisan az az...

Válasz egy kérdésre

Olvassátok csak végig a Miskolci csodarabbi ömlengését. Mi válaszolunk: MERT NEM ÚGY ÉLSZ!

A Miskolci csodarabbi

Nem, nem. Nincs tévedés. Tényleg csoda, hogy van miskolcon rabbi. Azaz... csoda, hogy még rabbi. Régóta téma a...

HÍREK

De ciki

https://www.azesz.com/2021/06/15/sabeszkor-temetobe/ Nem csodálkozunk már semmin. Most például ezen. ORZSE hallgató sábeszi temetőlátogatást vezet. Igazából nincs...

A Rumbach baki

Átadták a Rumbach zsinagógát. Tényleg csodálatos lett, tagadhatatlan. A megnyitón ott volt a vallásos elnök, a térítő rabbi, a...

Tiszaeszlár

A Mazsihisz 2020-as beszámolójában ódákat zengenek a temetőkről. Amúgy is azt teszik, szerintük ők aztán nahát, és amúgy is...

Kőszegi kamuhitközség

Sok hitközség van hazánkban, de van egy, a kőszegi, ami kifejezetten a kamu vonalra ült rá, illetve a megélhetési zsidóskodásra.

A jelentés mögött

Nagyon érdekes a Mazsihisz 2020-ról szóló gazdasági jelentése. Hurrá hangulat, optimizmus és ego a köbön. Szépen végigvesszük a tételeket, ma a Vidéki...